Már nagyon vártuk, várták a város lakói is, hogy megvalósuljon a hulladékgyűjtés. Nagy szorgalommal, örömmel gyűjtötték a gyerekek és a szüleik a papírt és a vasat. Köszönet a lelkesedésért, a segítségért mindenkinek, akik hozzájárultak a nap sikeréhez. A hangulatról beszéljenek a képek!
Kategória:Egyéb| Környezetvédelmi projektnap – péntek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Iskolánk Diákönkormányzatának tagjai közreműködtek a Városházánál tartottoktóber 6-i megemlékezésen. Az emlékbeszédet az aradi vértanúk és a többi áldozat tiszteletére Zsidai László tanár úr mondta el. Klippán Kata diákpolgármester elhelyezte az emlékkoszorút, a diákok pedig gyertyagyújtással fejezték ki tiszteletüket.
Kategória:Egyéb| Megemlékezés a Nemzeti Gyásznapon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Akadályverseny 9 állomáson logikai és játékos feladatokkal, ügyességi próbatétellel a felső tagozatosok számára a DÖK és a Reál munkaközösség szervezésében.
Kategória:Egyéb| AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA III. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Köszönjük a Jászberényi Rendőrkapitányság munkatársainak és a Jászladányi Polgárőr Egyesület tagjainak az igazán érdekes, izgalmas, figyelemfelkeltő, tanulságos előadást! Nagyszerűen érzékeltette ember és állat kapcsolatának bensőségességét, a munkakutya és gazdája közötti bizalmat és fegyelmezettséget.
Kategória:Egyéb| AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA I. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Egy újabb tanév vette kezdetét szeptember 1-én. Megörültünk a rég nem látott arcoknak, hallgattuk a kifogyhatatlan élményeket.
Iskolánk tanulóit három új kolléga is fogja tanítani az új tanévben.
Fogadják szertettel bemutatkozó leveleiket.
,,Vas Editnek hívnak. Jászfényszarui származású vagyok, és itt is élek a kislányommal, akit Zsófiának hívnak. Zsófi 6 éves, és idén kezdte az első osztályt. Gyerekkoromban szerettem a kisebb gyerekeket pátyolgatni, ezért is döntöttem úgy, hogy tanítónak tanulok tovább. 2002-ben végeztem a Jászberényi Tanítóképző Főiskola tanító szakán. 2011-ben sajátos nevelési és oktatási igényű tanulókkal való foglalkozások pedagógusa diplomát szereztem. 2004-ben a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskolában helyezkedtem el, ahol alsós tanító voltam 17 évig. Idén döntöttem úgy, hogy munkahelyet váltok, és a IV.Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában folytatom tovább a pedagógus pályámat. A döntés meghozatalában nagy szerepet játszott, hogy a kislányom is ebben az iskolában kezdte meg a tanulmányait. A 2021/2022 tanévben az 1.a. osztályban vagyok osztályfőnök, ahol matematikát, magyart, éneket és testnevelést tanítok. Fontosnak tartom a kollégákkal és a szülőkkel a jó kapcsolat kialakítást, ami megsegíti a mindennapos munkámat az iskolában. A kevés szabadidőmben szeretek kirándulni járni a kislányommal.”
,,Zsidai László vagyok, s az idei év szeptemberétől én igyekszem az általános iskola tanulóival megismertetni a magyar nyelv, a magyar irodalom, illetve a történelem tantárgy szépségeit (és egyben rútságait is).
Hosszú-hosszú tanári pályafutásom során (idén a 30. tanévemet kezdtem meg) úgy gondolom, végig jártam a tanári „szamárlétra” minden fokát. Dolgoztam hatalmas, 800 fős városi iskolában, 150 fős kisebb községi iskolában; voltam szaktanár, osztályfőnök, szakmai munkaközösségvezető, diákönkormányzatot irányító tanár. Az iskolák, a pozíciók változtak, a céljaim azonban nem. Mindenhol igyekeztem a legjobb tudásomat adni, diákjaim számára nem csak a megtanulandó ismereteket nyújtani, hanem a közös munka során egyfajta életszemléletet adva, kibontakoztatni tehetségüket, kreativitásukat, illetve merjék vállalni önmagukat, véleményüket, gondolataikat.
Itt is hasonló szellemiségben szeretnék dolgozni. Ehhez azonban először jobban meg kell ismernem a helyi viszonyokat, elvárásokat, majd ezekhez alkalmazkodva végezni munkámat. Tehát türelmet kérek mindenkitől.
Magánéletemet tekintve, Gyöngyösön lakom családommal. A feleségem szintén tanár, jelenleg egy hatvani középiskolában tanít biológiát, egészségügyi ismereteket. A fiam Jászberényben a Lehel Vezér Gimnázium 11. évfolyamán koptatja a padokat.”
,,Maldrik Gábor vagyok. Hatvanban élek, és az elmúlt huszonöt évben hatvani középiskolában tanítottam, illetve igazgatóként irányítottam.
Jászfényszarui kötődésem immár kétirányú, egyrészt művészeti tevékenységem miatt van, hiszen a kezdetektől részt vehettem alkotóként a nyaranta megrendezésre kerülő művészeti táborban, így az itt élőket, dolgozókat, és a barátságos környezetet is ismerem már. Másrészt az idei tanévtől kaptam lehetőséget, hogy nevelhessem, oktathassam a város diákjait. 5.-8. évfolyamos tanulóknak vizuális kultúra tantárgyat, művészeti szakkört, valamint az alapfokú művészeti iskolában a képző- és iparművészeti tanszakon fogok tanítani. Köszönöm a bizalmat!”
A gyermekek olyanok lesznek, amit látnak, amit tanítunk nekik…..nem csak az iskolában, hanem otthon is. Erről szól Nagy László idézete is:
“Sok tiszta szempár nézi lépted, Legyen hát utad egyenes. Sok ifjú fogadja szódat, Legyen hát szavad arra érdemes! Vezesd őket, utat ne tévessz, S magadhoz mindig hű maradj, mert élen állsz, és messze látszol, Sose feledd: példa vagy!” (Nagy László)
Kívánok új kollégáimnak örömteli tanítást, érdeklődő gyerekeket.
Lejegyezte: Fáczán Izabella, tanító néni
Kategória:Egyéb| Új pedagógusok az iskolában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Az idősek világnapján iskolánk nyolcadikos tanulói verssel, tánccal köszöntötték és általuk készített pogácsával kínálták a Gondozási Központ lakót.
“Nagyon szépen kérlek titeket, Szeressétek az öregeket. A reszkető kezű ősz apákat, A hajlott hátú jó anyákat. A ráncos és eres kezeket, Az elszürkült, sápadt szemeket. Én nagyon kérlek titeket, Szeressétek az öregeket!”
Kategória:Egyéb| IDŐSEK VILÁGNAPJA 2021. október 1. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Ismét egy vidám nap iskolánkban. A Diákönkormányzat a tökmagavató keretén belül egy játékkal kedveskedett a negyedikeseknek, ahol megküzdöttek a hétfejű sárkánnyal, felmásztak a paszulyon az Óriások földjére, legyőzték az óriást, megmászták az Üveghegyet, megszerezték az Óperenciás-tengerből a kincsesláda kulcsát, aranyalmát nyertek tudásukkal a tündérek kertjéből, amit megetettek a táltos paripájukkal, és elrepültek a Tejúton a Hét toronyba, ahol az öregembertől tanult varázsige segítségével jótündérré változtatták a banyát, és az alvó Kata királylányt énekükkel felébresztették. MINDEN JÓ, HA JÓ A VÉGE! Köszönet Kotánné Kovács Tímea DÖK vezetőnek az ötletes szervezésért! (A fotókat pedagógusok készítették)
Kategória:Egyéb| ELRABOLTÁK KATA KIRÁLYLÁNYT! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva