Október 23. – Emlékezés iskolánkban

Szerkesztette: Zsidai László történelemtanár.
A szövegek betanításában közreműködött: Fövenyesiné Lajkó Anita és Kotánné Kovács Tímea magyartanár.
1956. október 24-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt.”

Kategória: Egyéb | Október 23. – Emlékezés iskolánkban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

30 éves az Iglice

Kategória: Egyéb | 30 éves az Iglice bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Állatok Világnapja a fizika órákon

Az Állatok Világnapja alkalmából rendhagyó fizika óra keretében kiselőadásokat készítettek a 7. és 8. osztályos diákok. Az előadásokhoz gondosan összeállított prezentációt készítettek az önként jelentkezők. Feladatuk az volt, készítsenek egy olyan kiselőadást, amelyben egy kiválasztott állatot minél több fizikai mennyiséggel jellemeznek, képességeiket fizikai jelenségekkel, ismeretekkel magyaráznak meg. Többek között így tudtuk meg, mely a Földön élő leggyorsabb állat, hogyan képesek az extrém élőhelyek állatfajai alkalmazkodni a szélsőséges körülményekhez, hogyan történik a hüllők hőháztartása, miért szükséges a fagyáspont csökkentése egy bogárnál és hogy másodpercenként mennyi szárnycsapás szükséges ahhoz, hogy egyhelyben „lebeghessen” egy apró légtornász. Egytől egyik érdekes és ügyes bemutatók készültek, amit alapos kutató munka és felkészülés előzött meg. Köszönöm a résztvevő tanulók szorgalmát, jutalmuk fizika tantárgyból természetesen nem maradt el!

Siposné Vaskó Barbara

Kategória: Egyéb | Állatok Világnapja a fizika órákon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Futóversennyel emlékeztek…

https://www.facebook.com/share/v/BZPoxGLW6haDCuGf/

A Jászsági Térségi Tv összefoglaló riportja

Kategória: Egyéb | Futóversennyel emlékeztek… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Családi nap a 6. a osztálynak

2024. október 13-án, vasárnap, a szülőkkel és a gyerekekkel a jászfényszarui fácántelepre látogattunk. Voltak, akik autóval érkeztek, de sokan kerékpárral tartottak velem.

Jászfényszarun két vadásztársaság működik, melyeknek a vezetői Győri Ernő Gábor és dr. Palócz Attila.

A múlt tanévben a Győri Ernő Gábor által vezetett vadásztársaság munkáival ismerkedhettünk meg, amit még egyszer nagyon köszönünk. Az idei tanévben pedig a dr. Palócz Attila által vezetett vadásztársaság munkáiba tehettünk bepillantást a szülőkkel és a gyerekekkel.

A fácánnevelő telepen ifj. Kiss Sándor és Fias Zsolt beszélt a fácánnevelésről. Apróvadfajunk a fácántermészetes populációja – elsősorban a környezet romlása következményeként – nem tudta követni a vadászat igényeit. A zárttérifácáncsibe-nevelést elsődlegesen a vadászfácán természetes állománynövelése érdekében végzik, de kis mennyiségben a tenyésztés a törzsanyag-pótlást is szolgálja. Cél a vadászatra alkalmas, kitűnő kondíciójú, szép tollazatú, s jó röptű vadászfácán előállítása. Itt is hallhattuk, hogy a vadászati tevékenység és vadgazdálkodás mellett a környezet megóvását, tisztaságát is felügyelik a vadászok.

Az ismertető után a vállalkozó kedvű gyerekek és szülők bemehettek a fácánokat etetni. Programunk következő állomása a borzlyuk megtekintése volt, melyet traktorral és terepjáróval közelítettünk meg a határban. A traktorozás nagy élményt nyújtott mindannyiunknak. A borzlyuk felfedezése után visszatraktoroztunk a fácántelepre. Ott elfogyasztottuk a Fias Zsolt által készített finom paprikáskrumplit és a sok finom süteményt, amit a kedves szülők készítettek. A sok finomság után a szülők beszélgettek, a gyerekek pedig számháborúztak. Ez a szép őszi nap nagyon gyorsan eltelt és így mindannyian élményekkel teli térhettünk haza.

Szeretném megköszönni dr. Palócz Attilának, Fias Zsoltnak és ifj. Kiss Sándornak, hogy lehetőséget adtak arra, hogy ezt a helyet és a munkájukat megismerjük. Fias Dórának, hogy a szervezésben segített. Terenyi Imrének és a rendőrtársainak, hogy biztosították az átkelést a 32-es úton. A szülőknek pedig a nagyarányú részvételt.

Kép és szöveg: Tóth Sándorné a 6. a osztályfőnöke

Kategória: Egyéb | Családi nap a 6. a osztálynak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: Egyéb | bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Emlékeztünk az aradi vértanúkra

Kategória: Egyéb | Emlékeztünk az aradi vértanúkra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Állatok Világnapja 2024.

 Október 4-én ünnepeljük az Állatok Világnapját. Azért ez lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

 Technika és tervezés órákon Halmainé Hegedűs Mária és Tóth Sándorné az állatvédelmi témahét keretében a tanulókkal papírból állatokat hajtogattak, amelyeket ezen a napon kiállítottak a Nagyiskola tanári előtti folyosóján. Illetve Tóth Sándorné ezen a napon az állatokkal kapcsolatos érdekes információkat helyezett ki az iskolánk különböző helyein, amelyhez egy 10 kérdéses totó kapcsolódott. A totót nagyon sok tanuló elkészítette a tanórák közötti szünetekben, melyekért biológiából járt a jutalom.

Kép és szöveg: Tóth Sándorné

Kategória: Egyéb | Állatok Világnapja 2024. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Jónak lenni jó!

A IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Reál munkaközössége  gyűjtést szervezett a jászfényszarui Kutyaszív Állatmentő Közhasznú Alapítvány javára. A gyűjtés 2024. 09. 23-tól, 2024. 10. 04-ig tartott a Nagyiskolában. A felső tagozathoz az alsó tagozat is kapcsolódott a gyűjtésben.

Az állatmenhelynek kutyusoknak való kölyöktápot, kutyakonzerveket, kutyaszalámikat, jutalomfalatokat, gyógyszereket adományoztunk.

A felajánlásokat Tóth Sándorné gyűjtötte össze, aki mindent eljuttatott az alapítványhoz. A jutalmazás biológiából és természettudományból volt a gyerekeknek.

Szeretném megköszönni a tanulóknak, a szülőknek, az iskolánk dolgozóinak, valamint Rimóczi Beatrixnek, Gere Ferencnek a felajánlásokat. Szabó Molnár Melindának és a férjének, hogy az alsótagozat adományait a felsőbe áthozták, valamint a férjemnek, akinek a segítségével az adományokat az alapítványhoz szállítottuk.

Kép és szöveg: Tóth Sándorné

Kategória: Egyéb | Jónak lenni jó! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Állatvédelmi vetélkedő

2024. október 4-én az Állatok Világnapja alkalmából került megrendezésre az Állatvédelmi vetélkedő a Jászberényi Állat- és Növénykertben, ahová az iskolánk is kapott meghívást. Ezen a napon 3 fős csapatok képviselték az oktatási intézményeket és mérhették össze a tudásukat különböző állattani kérdésekben. Iskolánkat Győri Ernő és Takács Ábel Tamás 8. a, Nagy Milán 8. b osztályos tanulók képviselték. 12 csapatból a 4. helyen végeztek. Felkészítő tanár Tóth Sándorné volt. Nagyon köszönöm Győri Ernő apukájának és anyukájának a gyerekek versenyre való szállítását.

Kép és szöveg: Tóth Sándorné

Kategória: Egyéb | Állatvédelmi vetélkedő bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva