2021.02.22.
„Péter, A keresztény ember, az elöljárótárs, Krisztus szenvedésének tanúja”
A keresztény ember élete állandó küzdelem, hiszen napról-napra le kell győzni a kísértéseket. A legveszedelmesebb kísértés az önzés, mivel beszűkíti az embert, és szeretetlenné teszi. Nagyböjtben újra és újra föl kell éleszteni magunkban elhagyott és elfeledett szeretetcselekedeteinket.
Aki bocsánatot kér,
abban új élet sarjad;
aki megbocsát,
az új életre születik.
A megbocsátás
a viszonzást nem váró,
(ön)gyógyító szeretet magasiskolája,
a lelki méregtelenítés legbiztosabb útja.
Nehezen járható, keskeny ösvény
a boldogság felé.
Ne sokat várakozz!
2021.02.21.
Nagyböjt 1. vasárnapja
„Az Úr meghallotta szavunkat, és meglátta nyomorúságunkat”
„Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán.”
Sok Krisztus-követő nem számol azzal, hogy éppen ott, ahová Isten hívja, fogják érni a leghevesebb sátáni támadások. Talán azt gondolják, az a hivatás biztos jele, hogy azon a helyen és állapotban, amelyet Istenért választottak, semmi sem zavarja meg lelkük nyugalmát. A mai Evangélium fényében egyszer s mindenkorra le kell számolnunk ezzel az illúzióval.
2021.02.19.
Mit jelent a vezeklés
Nem voltam jelen, amikor Jézus Krisztus meghalt,
de azt mondják, hogy értem tette,
A kertben, a kereszten, a sírnál,
értem történt – helyettem.
És mit jelent ez nekem?
Az Ő élete volt, nem az enyém.
Ő könnyezett, Ő vérzett, Ő halt meg ott.
Helyetted és helyettem.
A minap a zöldségesnél jártam; éppen végeztem a bevásárlással, és a pénztárhoz siettem. Egy fiú állt előttem a sorban, a kosarában néhány árucikkel. A pénztáros közölte vele, hogy a pénze nem elég mindenre, amit venni akart, valamit vissza kell tennie. Szegény gyermek nagyon zavarban volt.
- De anya azt mondta, hogy ezeket vegyem. Mindet meg kell vennem! – sírta el magát. Láttam a könyörgést nagy barna szemében, és a szívem majd’ megszakadt szegényke miatt. A pénztáros viszont udvariasan határozott maradt. A fiú lehajtotta a fejét, állát a mellkasára szorította, arca könnyes és feldúlt volt.
És akkor hallottam Isten szavát:
- Segíthetsz rajta! – áradt szét a szívemben és az elmémben. Előreléptem, és elővettem a pénztárcámat. Nem sok hiányzott a kisfiú pénzéből. A pénztáros követelésének eleget téve kiegyenlítettem az adósságát. A kissrác rám mosolygott, köszönetfélét mormogott, és boldogan rohant ki az ajtón.
Magamra vállaltam egy másik ember adósságát, amit ő maga nem tudott kiegyenlíteni. Akkor megvilágosodtam. Mintha egy vékony hangocska beszélt volna bennem. Azonnal megértettem mindent, és félelemmel vegyes tisztelet öntött el.
Ugyanezt tette értem, egy bűnösért, Isten szent fia! Olyan árat fizetett helyettem, olyan adósságot egyenlített ki a nevemben, amit nem volt erőm megadni, és boldogan térhettem haza. Nem volt több kétség vagy sötétség bennem. A sír üres volt. Megfizették az igazság árát. Olyan voltam, mint a kisfiú a pultnál, nem tudtam kifizetni a tartozásomat. Jézus pedig előrelépett, és kifizette helyettem azt, amit én képtelen voltam.
Nem voltam ott, amikor Jézus Krisztus meghalt, de azt mondják, értem tette. A kertben, a kereszten, a sírnál…. értem történt – helyettem.
Walter H. Stewart
2021.02.18.
„Eléd adtam ma az életet és a halált, az áldást és az átkot”
A hamvazás, elhatározásokat érlel szívünkben, és ma már el kell kezdenünk ezek valóra váltását, mert a halogatás a tett halála. A bűnbánat nem cél, hanem eszköz a kiengesztelődésre. A kiengesztelődés gyümölcse pedig a tevékeny, másokat gazdagító szeretet.
Nem a világot kell megnyernünk, hanem önmagunkat. A világból a végén semmit sem fogunk birtokolni, kicsúszik a kezünkből. Igazán csak az maradandó, amit önmagunkba építünk be. Ha önmagunkat elveszítjük, akkor mink marad? Ha saját lelkünket taszítjuk romlásba, akkor mit mentünk meg az életünkből? Önmagunk építésének paradox törvénye van: ahhoz, hogy növekedjünk, hogy kiteljesedjünk, állandóan ki kell lépnünk a másik felé. Önmagunkat akkor nem veszítjük el, és akkor nem döntjük romlásba, ha a másikért élünk: Istenben a felebarátért.
A nagyböjt időt ad számunkra, hogy lelkileg felkészüljünk, felvegyük saját keresztünket, és csatlakozzunk az előttünk haladó Jázushoz. Miként számára a szenvedésen és a halálon keresztül vezetett az út a feltámadás dicsőségébe, ugyanúgy mi is a halálon át juthatunk el általa az örök életre.
2021.02.15.
Szent Valentin
A szerelmesek védőszentje
Valentin, Terni püspöke rendkívüli jóságáról és bölcsességéről ismert. Klaudius császár barátja volt. Annak az uralkodónak, aki vad keresztényüldöző hírében állt.
Amikor a császár kérte Valentint, tagadja meg hitét, nem engedelmeskedett, ellenállt. Egy római patrícius családnál volt házi őrizetben. Itt történt az első csoda: a család egyik tagja, egy vak leány számára kiimádkozta a gyógyulást, visszakapta a szeme világát.
Az egész család keresztény lett.
A császár – az udvarnokok befolyására – Valentint kivégeztette.
Terni városában, azóta minden év február 14-én több fiatal házasodik össze
Szétesőben lévő házasságok, fiatal szerelmesek Szent Valentinnál nyernek pártfogást.
A bajban lévő házasok védőszentjeként tisztelik.
2021.02.01.
A hónap ünnepei és szentjei
Február 2. – Gyertyaszentelő Boldogasszony
A keresztények már az V. században gyertyákat szenteltek ezen a napon, és körmenetben vonultak végig a városon, majd a Krisztus születésével felragyogott új fényt elvitték otthonaikba. A gyertya viasza Krisztus emberségére, a láng istenségére utal, de jelenti a hitet és az abból fakadó tetteket: a viasz a hit, a láng pedig a cselekedetekben megnyilvánuló, élő szeretet.
Böjte Csaba Füveskönyve Örömhöz segítő gondolatok
Jellemformálás szeretettel
Sokan mondják, hogy én ilyen vagyok, a másik meg amolyan. Az ember nem egy hegyikristályból faragott, megváltoztathatatlan szobor, hanem egy folyamatosan változó, alakuló, élő lény. Minden tettünk, szavunk visszahat ránk. Olyanok leszünk holnap, amilyenek ma a tetteink, szavaink, gondolataink. De mitől függ, hogy mit teszünk, gondolunk, mondunk? Itt jön képbe a környezetünk, mert a körülöttünk élő emberek jósága, szeretete, lelkesítő biztatása erőt, lendületet ad nekünk, de a leszólók ítélkezése megbénít, kishitűséggel, félelemmel tölt el.
Jézus nélkül Péterből nem lett volna szent, nem lett volna a világegyház feje. Mi lesz a mellettem élő testvéremből? „Az a szent, akinek a családja, környezete szentté válik.” (Szent Maximilian Kolbe) Az őszinte, bölcs, kitartó szeretet varázsvessző, mely a környezetemben élő embereket formálja, jobbá, szebbé, igazabbá teszi. Ezért kellene tanítani a szeretetet mint tantárgyat az iskolában, mert őszinte, bölcs szeretet híján sokszor egymást és saját magunkat is akaratlanul szétverjük, megnyomorítjuk.
2021.01.25.
Önálló jelentéssel bír a „damaszkuszi fordulat”. a keresztényüldöző Saulból apostol lett. Mit
jelent ez számunkra? Abszolút igazságot. Isten ugyanis azért küldte a fiát közénk, hogy
üdvözüljön a világ. Jézus így mondta: „Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket,
hogy megtérjenek” (Lk 5,32).
Sohasem késő!
A legbelső énem döntéséről
A teológia előtti évben Csíksomlyón álltam a sekrestyében, búcsú volt, nem volt ki
perselyezzen, s a drága jó Rókus testvér a nyakamba akasztott egy karinget, kezembe nyomott
egy csengős perselyt, és kilökött, hogy gyűjtsem össze az adományokat. Tudta, hogy
sikeresen felvételiztem a teológiára, de azt nem, hogy életem első liturgikus tevékenysége
előtt vagyok.
Kimentem a zsúfolásig telt templomba az emberek közé a hosszú rúd végén lengő persellyel,
a csengettyű csilingelt, és nekem mosolyogva oda kellett mennem mindenkihez, és mondani,
hogy köszönöm szépen… köszönöm szépen… Hamar kiderült, hogy minden lány, akinek
valaha is tettem a szépet, ott van a templomban. Vigyorogtak rám a barátaim is, azt hittem, ott
nyomban elsüllyedek.
Belém égett ez a nap örökre, hisz egy nagyon fontos feladatot kellett megoldjak, le kellett
győzzem önmagam. Ott tudatosult, hogy van bennem hiúság bőven, de azt is megértettem,
hogy a hiúságot, a szégyenlősködést is le tudom vetkőzni, mert az nem én vagyok. Végeztem
a rám bízott egyszerű munkát, és hatalmas béke, boldogság öntött el. Éreztem, hogy a
nyakamba kanyarított csipkés karingben Istent szolgálom. Rájöttem arra, hogy mindegy, mit
teszel Istenednek, mert ha szeretetből teszed, akkor az értékes a szemében. Talán először ott
éreztem meg azt a szabadságot, amelyben jó élni. Végül is nem a magunkra aggatott ruhák
vagy a kezünkben lévő feladat a fontos, hanem a legbelső énem döntése, hogy szolgálni
akarok a teremtő Istennek. Aztán az, hogy ezért az emberek tapsolnak vagy kinevetnek,
teljesen mindegy. Ezt a napot nagy ajándéknak tartom, hisz akkor és ott felszabadultam, és
azóta nem a mások véleményének való megfelelési kényszer vezet, hanem a képmutatás
nélküli tiszta szeretet. Fontos, hogy mindenféle külső kötöttségtől függetlenül tudjunk
szeretni, jót tenni, a saját utunkon járni. Csodával felérő tapasztalat volt.
2021.01.11. – Urunk megkeresztelkedése
ADOREMUS
Juhász Ferenc
miskolci plébános
2021. január 10. vasárnap
Urunk megkeresztelkedése
Krisztus megkeresztelkedik, de nem azért, hogy a víz tegye őt szentté, hanem hogy ő szentelje meg a vizet.
A víz, mint gyógyító erő is megjelenik. A föld nagy kincse. Ha az ivóvízkészlet veszélybe kerül, sok helyütt katonai erővel védik. De a víz a keresztségben a tisztaságot és a bűntelenséget jelenti. Legyünk büszkék és boldogok, hogy meg vagyunk keresztelve: annak napját kellene születésnapként ünnepelni.
Jézus ebben a percben úgy áll előttünk, mint a mennyei Atya kedves Gyermeke, de most van hozzánk is a legközelebb. „Te vagy az én szeretett Fiam!” – halljuk az evangéliumból a Jézus megkeresztelkedésekor elhangzó atyai szózatot.
Azt jelenti ez a hang, hogy maga az Atya áll oda Jézus Krisztus mögé. Ahogyan a kereszteléskor a keresztszülő veszi kajára a gyermeket, vagy a bérmálkozáskor a bérmaszülő a bérmálkozó mögött áll, kezét vállára teszi, ezzel jelzi, hogy vállalja, hogy támogatja. Isten nélkül a világ egy nevelőintézet, ahol mindenki idegen mindenkinek, sőt ember embernek farkasa. Istennel a világ az otthon melegsége és szeretete. Ám ahhoz, hogy ezt átérezd, meg kell hogy nyíljon az ég. Amikor megkereszteltek, megnyílt. Amikor áldozol, amikor gyónsz, amikor bérmálkoztál, amikor imádkozol, amikor gyónsz, amikor bérmálkoztál, amikor imádkozol, amikor szentmisén vagy: megnyílik az ég. Hallod-e az Atya szavait? „Te az enyém vagy, kedvellek!” Az, hogy valaki az Isten gyermeke, nem jelent föltétlenül dédelgetést. Pedig gyakran erre számítanak naiv módon.
Kiskamasz gyerekek jönnek hazafelé az iskolából. Hátukon a táska, és kettő közülük nagyon összeakaszkodik. Először csak lökdösik egymást, utána rángatják, majd birokra kelnek, és benn, az árokban folytatják. Komoly verekedéssé fajul az összetűzés. Szakad ing és trikó, repül a táska is. Nézi ezt egy felnőtt, és átkiabál az utca másik oldaláról, hogy azonnal hagyják abba. De nem hagyják. Egy kerékpáros is jön arrafelé, nézi-nézi a gyerekeket, és már majdnem túlmegy rajtuk, amikor hirtelen fékez, ledobja a biciklit a fűbe, odasiet a verekedőkhöz, kirángatja őket erővel az árokból, és egyiknek durr!, lekever egy nagy pofont. A másik meg elszalad. Szemben a kapuból az előbbi felnőtt, felháborodva ordít át a biciklis férfinak: Ember maga mit csinál?! Honnan tudja, hogy ez volt a hibás, a másikat meg futni hagyja?! A biciklis, még mindig a gyerek grabancát fogva visszamordul? Igen, de ez az én fiam…
2021.01.04. – Boldog Új Évet Kívánunk!
Boldog Új Évet Kívánunk
Bízd Újra Életed Krisztusra
Reviczki Gyula
Miatyánk
Urunk, atyánk, az ég lakója;
A csillagoknak alkotója,
Ki fenntartod mindenütt a rendet;
Dicsőség a te nagy nevednek!
Az igazak, jók, a kik élnek,
Mindenha csak benned remélnek.
Te vagy az ő buzgó imájok:
Óh, jőjjön el a te országod!
Erős vagy, jó vagy, bölcs, igaz vagy;
Belátásod mindent igazgat.
Adsz örömet, csapást, kegyelmet:
A te akaratod legyen meg!
Panasz sosem jön ajakunkra;
Csak te ne hagyj soha magunkra.
S ki élni engedsz, add nekünk meg
Ma s mindennap a kenyerünket.
S ha bűntől (hisz’ gyöngék vagyunk mi!)
Nem bírunk néha szabadulni;
Bár a fenyítés téged illet:
Bocsásd meg a mi vétkeinket!
S mivel gyöngék vagyunk a jóra:
Legyen hát vétkeink adója,
Hogy a midőn felebarátunk
Bánt, neki szívből megbocsátunk.
Száz fájdalomnak, száz veszélynek
Vakon megy itt a test s a lélek.
De mi fogjuk kerülni mindet,
Csak meg ne kísérts soha minket.
Miatyánk! büntess, hogyha kell, de
Taníts imára, türelemre.
S ki örök, égi dicsben állsz fenn:
Óh, ments meg a gonosztul. Ámen!
2020.12.17. – Ha Isten azt mondja, menni kell
Mit teszünk, ha Isten arra sürget, hogy meglátogassunk egy régi barátot? Megyünk.
Rendkívül elfoglalt voltam, rengeteg dolgom volt, sőt egyre több. Aznap reggel rettenetesen le voltam maradva teendőim elvégzésében, így amikor hirtelen erős késztetést éreztem, egyszerűen nem foglalkoztam vele. Nem napolhattam el a tennivalókat, a házimunkát, az üzleti ügyeket. A gondolat azonban nem hagyott nyugodni. Egyfolytában az egyik barátnőmre gondoltam. Bármit is tettem, újra és újra megjelent a szemem előtt.
Nekiláttam a délelőtti feladatoknak, és próbáltam nem odafigyelni arra a zavaró kis hangra az agyam hátsó felében, de nem sikerült. A késztetés egyre erősebb lett, egyre többet gondoltam a barátnőmre, egyre nyugtalanabb lettem, és éreztem, hogy találkoznom kell vele.
Mivel korán volt, úgy döntöttem, várok még egy keveset, aztán felhívom, megkérdezem, hogy van. Csak ennyit terveztem. Az agyam azonban nem nyugodott. Valahogy nem tűnt helyesnek, ha még várok egy kicsit. Az sem tűnt helyesnek, hogy csak felhívjam. A telefonért nyúltam, de nem bírtam tárcsázni a számot. Hiszen még lehet, hogy ágyban van. Én korán kelő vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki az. Szerintem a barátnőm is szeret aludni.
Azt hajtogattam magamban, hogy ostoba bolond vagyok. Nem szabadna hagynom, hogy bármi elvonja a figyelmet a napi teendőktől. Megfogadtam, hogy majd később felhívom, és készítek egy kis ajándékot, ami jelzi, hogy eszembe jutott, vagy bedobok egy adag muffint a sütőbe, és elviszem neki.
De ez sem működött. Semmi sem működött, mert folyamatosan arra gondoltam, hogy most azonnal meg kell őt látogatnom. De nem akartam, mert nevetségesnek éreztem volna, ha ilyen kora reggel csak úgy betoppanok hozzá. És aztán mit mondok neki? Semmi értelmes indokom nem volt. De már nem bírtam tovább a harcot. Mindent félredobtam, és rohantam az ajtóhoz.
Nem foglalkoztam azzal, hogy ostobának érzem magam, lementem a házához, és bekopogtam hozzá. Félálomban, borzasan és meglepődve nyitott ajtót, de behívott. Nem jutott eszembe semmilyen ok, hogy miért vagyok itt, így nem is szóltam semmit. Leültünk a konyhában, és beszélgettünk egy kicsit. Kávéztunk és enyhén száraz teasüteményt eszegettünk. Aztán mélyebb dolgokra, aggodalmakra és gondokra terelődött a szó.
Arról beszélt, hogy nehéz dolgokkal kell mostanában szembesülnie, amelyek fullasztóan hatnak rá, és nem képes kezelni őket. Beszélgettünk, és együtt imádkoztunk. Megöleltük egymást, és nagyon közel éreztük magunkat a másikhoz. Végül még nevetni is képesek voltunk az életünket elborító gondok ellenére.
Felolvastunk a Bibliából, és bátorítottuk egymást. Sokkal jobban éreztem magam, könnyebbnek és szabadabbnak, mintha valamilyen nehéz súlytól szabadult volna meg a szívem. Talán ezért küldött Isten ilyen kora reggel. Talán csak erre volt szükségem, hogy ezt az időt egy baráttal töltsem. Talán az egész napom könnyebb lesz azután, hogy ilyen közel kerültem egy baráthoz egy csésze kávé mellett.
Mintha az ő gondterheltsége is enyhült volna. Még kócos haja is rendezettebbnek tűnt az együtt töltött idő után. Örültem, hogy végül beadtam a derekam annak a sürgető hangnak, és meglátogattam. Ha csak telefonon beszélünk, az nem lett volna az igazi. Ezt az időt magunk miatt töltöttük együtt. Ez így volt helyes.
Az ajtónál egy pillanatra megállított. Megkérdezte, hogy miért is jöttem át.
Vállat vontam, hiszen magam sem voltam biztos benne. De őszinte akartam lenni, ezért elmondtam neki az igazat, hogy egy hang küldött, valószínűleg Istené. Olyan volt, mintha Ő küldött volna, és Ő ragaszkodott hozzá, hogy abban a pillanatban jöjjek. Kissé zavartan elmosolyodtam, de tudtam, hogy helyesen cselekedtem.
Mélyen a szemembe nézett, és a pillantása kissé nyugtalanító volt; mintha tudott volna valamit, amit én nem.
- Örülök, hogy Isten ideküldött téged – mondta olyan komoly tekintettel, hogy egyre kínosabban éreztem magam. Mi folyik itt? Miért ilyen komoly? És miért van ilyen nagy hatással rá, hogy valaki idehívott?
Kihúzott valamit a zsebéből, és a kezembe adta. Megnéztem a kis műanyag üvegcsét a tenyeremben, majd ismét barátnőm komoly tekintetébe fúrtam az enyémet. a pirulák zörögtek a dobozban, reszkető kezemben.
- Ha nem jöttél volna… – kezdte, de nem fejezte be a mondatot.
Zsebembe csúsztattam a dobozt, és szorosan magamhoz öleltem a barátnőmet. A barátnőmet, akit majdnem elvesztettem. Most értettem meg, milyen közel állt a kétségbeeséshez.
Abban a pillanatban megfogadtam, hogy Isten parancsait soha többé nem fogom figyelmen kívül hagyni. Ha azt mondja, menni kell, menni fogok, akkor is, ha nem értem az okokat.
Karen M. Leet
2020.12.16. – Válasz egy idegen imájára
Amikor Isten hív, hogy terjeszd az igét, a küldetés helye talán közelebb van, mint gondolnád!
Eva nyugtalanul járkált fel és alá a nappaliban. Nem jött álom a szemére. A családját egészségügyi és anyagi problémák sújtották, és ő nem látta a megoldást. Templomba járó asszony volt, de az utóbbi időben imái üres, gyenge szavak halmazának tűntek. Isten vajon hallotta a segélykiáltásait? Érdekelte egyáltalán? Létezik egyáltalán?
Eva hite még soha nem ingott meg ennyire élete ötven-egynéhány éve alatt. Gondolatai egyfolytában Larry, az eltűnt exférje körül forogtak. Már tíz éve nem hallott róla sem ő, sem a családja. Vajon életben van-e még, kérdezte magától, vagy az alkohol vele is végzett, ahogyan a házasságukkal.
Eva nem ment újra férjhez, Larry iránt érzett szeretete pedig fokozatosan aggodalommá változott. Hiszen mégis csak a fia, ifjabb Larry apja volt.
Ma már ifjabb Larry maga is apa, de kicsi fia még sohasem látta a nagyapját. Eva mélyet sóhajtott. Talán jobb is így, de akkor is… egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből a kérdést, hogy vajon mi lehet a volt férjével. Megrótta magát, amiért hagyta elveszni a hitét. Már csak Istenben reménykedhetett. Végül hátradőlt a kanapén andersoni otthonában, Dél-Karolinában, és a plafont bámulta.
- Édes Uram! – imádkozott. – Kérlek, tudasd a családunkkal, hogy Larry életben van-e.
Tudta, hogy egyetlen fia tudni akarja, hogy az apja él-e még. Valamikor a fia az egyházközösségbe szeretett volna kerülni, és pár évig keresztény főiskolára is járt, de aztán elszakadt Istentől.
A család problémái megerősítették ifjabb Larryt abban, hogy Isten túl messze van és nem törődik velük. Már csak Isten és egy anya imája adhatja meg a válaszokat, amire a családnak szüksége van.
Eva még csak nem is sejtette, hogy Isten válaszul az imáira már el is rendezte a dolgokat valahol több száz mérföldnyi távolságra.
Ugyanazon az estén férjemmel, Kevinnel New Orleans történelmi francia negyedében sétálgattunk, és élveztük megérdemelt vakációnkat. A nap már szinte teljesen eltűnt a felhők mögött, és meggyorsítottuk lépteinket, hogy még sötétedés előtt visszaérjünk a szállodába. A nappali fényben biztonságosnak tűnő utcák ilyenkor a hajléktalanok szállásává változtak.
Kevin éppen azt a tervét vázolta, hogy a következő nyáron egy csoport tinédzsert missziós kirándulásra visz Quitóba, Ecuadorba, amikor úgy éreztem, mintha Isten rántott volna egyet a szívemen. Minél tovább beszélt a férjem az örömhírvivő keresztes hadjáratról, annál nehezebb lett a szívem. Hirtelen megálltam, és feléje fordultam:
- Kevin, olyan bűntudatom van. Arról beszélgettünk, hogy tanúságot teszünk a dél-amerikai emberek előtt, miközben itt hever előttünk ez a sok hajléktalan, aki szintén Isten szeretetére szorul.
Kevin körülnézett, majd felém fordult. Annyira belemerült a mondandójába, hogy nem is látta a körülöttünk fekvő embereket az utcán.
A francia negyedben mindennapos látványnak számítottak, így egy idő után szinte észre sem vette őket az ember. Mint turistákat, arra figyelmeztettek mindenkit, hogy gyorsan haladjunk el a hajléktalanok mellett, és sötétedés után lehetőleg ne menjünk ki az utcára. Hallottunk már rémtörténeteket utcai rablótámadásokról – vagy még rosszabbról -, amik olyanokkal estek meg, akik nem fogadták meg a jó tanácsokat. Aznap este azonban az isteni terv lépett működésbe, és még a félelem sem állíthatta meg.
- Igazad van – mondta Kevin kijózanodva. – Álljunk meg itt, és beszélgessünk el a legközelebbi hajléktalannal.
Dobogó szívvel haladtunk tovább az egyre halványuló fényben. Előttünk rongyokba öltözött ember ült egy bár előtt a kuka tetején. Ahogy közelebb értünk, hallottuk, hogy pénzt kér. A legtöbb ember félrefordított fejjel sietett el mellette, amikor azonban hozzánk szólt, bátorítóan rámosolyogtunk.
Hamarosan rájöttünk, hogy a férfi részeg, és rendkívül bőbeszédű. Általános dolgokat kérdeztünk róla és az életéről, de még nem mondtuk el neki, hogy hívő keresztények vagyunk. Magamban Istenhez imádkoztam, hogy megadja nekünk a kezdő lépés lehetőségét.
Aztán alig hittem a fülemnek. Még a karomon is felállt a szőr, amikor a Larry nevű férfi a fiáról, ifjabb Larryről kezdett beszélni, aki egy keresztény főiskolája járt Tennesseeben.
- A férjem és én is arra a főiskolára jártunk! – kiáltottam fel. – Mikor járt oda a fia?
Larry elgondolkodva megvakargatta borostás állát.
- A nyolcvanas évek elején.
Teljesen elképedtem.
- Mi is akkoriban jártunk oda. Hogy hívják a fiát?
- Ifjabb Larry Grimm – hangzott a válasz. A név ismerősen csengett. Mi az esélye annak, hogy ez megtörténhet? Akkoriban vagy ezer diák járt arra a főiskolára. Mindannyian tudtuk, hogy Isten keze van a dologban, és ő szervezte meg ezt a pillanatot.
Ahogy egyre tovább beszélgettünk, Larry lassan kijózanodott. Vittünk neki vacsorát, és az Úrról beszélgettünk vele. Megtudtuk, hogy már tíz éve az utcán él, és azóta nem beszélt a családjával. Órákkal később vele együtt imádkoztunk.
Amikor néhány nap múlva visszatértünk floridai otthonunkba, azonnal felvettem a kapcsolatot az öregdiákok szövetségével, hogy megtudjam ifjabb Larry legutóbbi ismert címét. Felhívtam a dél-karolinai telefonszámot. Néhány csengetés után egy női hang válaszolt.
- Nem ismerjük egymást – kezdtem izgatottan -, de azért telefonálok, mert múlt csütörtökön este találkoztunk egy férfival, aki valószínűleg az ön volt férje.
A vonal túlsó végén a nő zokogásban tört ki. Miután elmeséltem neki a találkozásunkat a férjével, Eva elmondta, hogy pont aznap este milyen buzgón imádkozott azért, hogy megtudja Larry életben van-e még.
- Most már tudom, hogy Isten tényleg meghallgatja és megválaszolja az imáimat – kiáltott fel.
- A fiam is meg fogja tudni, hogy az apja életben van, és hogy merre jár.
Eva azt is elmesélte, hogy a család milyen nehézségekkel küszködött, és szinte már megkérdőjelezték, hogy Isten törődik velük egyáltalán. Együtt imádkoztunk a telefonvonal két végén, majd azt mondta, hogy ez az eset erőt ad neki, hogy továbblépjen, és újra bízzon Istenben. Akkor jöttem rá, hogy mennyire fontos észrevennem, amikor Isten meghúzza a szívem zsinórját: ki tudja, kit találok a zsinór másik végén?!
Regina M. Ballard
2020.12.15. – Teremtő angyalkák
Bobby és Raymond talán túl fiatalok voltak ahhoz, hogy érezzék az ajándékozás örömét. A szüleiket nagy meglepetés érte.
Joe és én stabil értékrendet és a szolgálat fontosságának tudatát akartuk adni két fiunknak. Közeledett a hálaadás ünnepe, és Joe arra gondolt, hogy a szokásos zajos családi ünneplés helyett menjünk el a helyi misszióhoz ételt osztani a hajléktalanoknak.
Az ötlet természetesen nem nyerte el Bobby és Raymund tetszését. Joe-val azonban ragaszkodtunk hozzá, betereltük a két csalódott fiúcskát a kocsiba, és elindultunk a Szent József-templom felé, ahol több száz hajléktalan család kapott ritka kincset aznap: meleg vacsorát. Útközben megpróbáltuk elmagyarázni a gyerekeknek, hogy mit jelent a nagylelkűség, de arckifejezésükből ítélve az üzenet nem igazán jutott el hozzájuk.
A misszióhoz érve Raymond és Bobby azt a feladatot kapta, hogy kukoricakenyeret osszanak az érkezőknek. Figyeltük, ahogy a piknikasztalok sorai között sétálgattak, és egy szót sem szóltak, csak egymáshoz. Joe-val pulykát és köretet szolgáltunk fel, és amikor legközelebb felpillantottunk, a fiúk fáradtan egy sarokban ültek és látványosan unatkoztak. Azonban akadt még munka bőven: egy felnőtt önkéntes szalvétát nyomott a kezükbe, hogy osszák szét.
Néhány óra múlva szóltam Joe-nak, hogy megnézem mi van a fiúkkal. Nagy meglepetésemre egy hajléktalan családdal beszélgettek, amikor rájuk leltem. Raymond odajött hozzám, és a fülembe súgta, hogy fogalma sem volt arról, hogy ilyen sok gyereknek nincs rendes otthona.
A hosszú nap után hazafelé tartottunk. A fiúk csendesek voltak, el is szundítottak a hátsó ülésen. A következő napokban nem sokat beszéltek a hálaadás napi élményeikről. Joe-val arra gondoltunk, hogy talán túl fiatalok ahhoz, hogy megértsék, mit jelent másokat szolgálni. Joe azt mondta, hogy az ajándékozás örömét majd megismerik, ha felnőnek. Csak adjunk nekik egy kis időt.
Közeledett a karácsony, és azt ígértem a fiúknak, hogy otthon töltjük az ünnepeket. Legnagyobb meglepetésemre azonban heves tiltakozásba ütköztem. Nem elég, hogy vissza akartak menni a misszióhoz az ünnepen, de még apró ajándékokat és rajzokat is készítettek új barátaik számára. Nem csoda, hogy olyan csendesek voltak. Összegyűjtötték a játékokat is, amikkel már nem játszottak. A szentestét otthon töltöttük, de karácsony másnapján elmentünk a Szent József-templomhoz, ahol ételt, mosolyt és a két kis teremtő angyalka által készített ajándékokat is osztottunk.
Marie Jones
A hittel teli élet…lehetővé teszi, hogy mindenben felfedezzük Istent, s elménk állandóan készen álljon a Ő akaratára.
Francois Fenelon
2020. 12. 14. – Az az egyetlen nap
Adventi történet
Ezt a napot az Úr szerezte: ujjongjunk és örüljünk benne!
Zsolt 118,24
James arra készült, hogy lefesse a házát. Addig-addig halasztgatta, amíg már majdnem késő lett, és valóban kénytelen volt hozzákezdeni. De miközben a festőszerszámokat szedte össze, folyton az édesanyja járt a fejében. A róla szóló gondolatok teljesen lekötötték a figyelmét, nem tudta őket kiverni a fejéből. Lehet, hogy valami baj történt vele, gondolta. Az évek múlnak, és ő egyedül él… néha mindannyian aggódtak emiatt. Félretette az ecseteket és a hengereket, hogy felhívja őt.
- Jól vagyok, drágám – nyugtatgatta az anyja, de valami még mindig motoszkált James fejében, ami nem hagyta nyugodni, és végre kinyögte, saját magát is meglepve a javaslattal.
- Anya, nincs kedved egy kicsit kiruccanni? – kérdezte, és maga is elámult rajta. Hiszen sok dolga lett volna, bár amúgy sem tudott rájuk odafigyelni.
- Mit szólnál hozzá, ha fognánk a piknikkosarat, és kint töltenénk a napot a parkban?
- Biztos, hogy van erre időd? – kérdezte az anyja, és James igennel felelt. A festés gondolata elszállt a fejéből. Biztos volt a dolgában, és úgy érezte, helyesen cselekszik.
Éppen összeszedte a gyerekeket és a feleségét, a frizbiket és a piknikkosarat, amikor csörgött a telefon.
- Szia James! – legfiatalabb húga, Megan volt.
- Figyelj, egyfolytában az jár a fejemben, hogy anya mennyire egyedül van, amióta elköltöztünk otthonról. Arra gondoltam, csinálhatnánk valamit együtt.
- Akkor csatlakozz hozzánk – felelte nevetve James, és elmesélte a rögtönzött piknik történetét.
Megan boldogan törölte az aznapi programjait.
- Nincs halaszthatatlan dolgom – mondta, és szinte pillanatok alatt elkészült.
Mire elindultak a parkba, James már beszélt a bátyjával és a másik két nővérével is. Mindannyiuknak éppen akkor jutott eszébe, hogy anyjuk mennyire egyedül lehet, és hogy nem látogatják elég gyakran. Hamarosan egy régimódi családi összejövetelen találták magukat, ahol minden családtag és az ő családjaik is jelen voltak.
Édesanyjuk a hetedik mennyországban érezte magát. Annyira mosolygott, hogy már attól tartott – ahogy ő maga mondta – , a szája körbeéri a fejét.
- Olyan jó, hogy mindannyian együtt vagyunk – mondogatta folyton, és roppantul élvezte a napot. Megtapsolta a kötélhúzókat, és nevetett a gyerekek sáros ruhái láttán. Mogyoróvajas szendvicset evett, és kacagott, miközben a család labdázott. Újra összebarátkozott az unokáival, megtudta, milyen jegyeket kaptak az iskolában, milyenek a barátaik és mi érdekli őket.
- Ez volt a világ legjobb ötlete – mondta Megan Jamesnek egy csendesebb pillanatban, amikor éppen mindenki pihenőt tartott. – Anya minden percet élvez. Gyakrabban kellene ilyet csinálnunk.
- Hát igen, ha nem lennénk ennyire elfoglaltak – vont vállat James. – Szinte hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt mindenkit egy helyre gyűjtöttünk.
Minél többet gondolkodott rajta, annál hihetetlenebbnek tűnt. A testvérei állandóan elfoglaltak voltak: a család, a munka, a háztartás, közösségi tevékenységek és így tovább. Az, hogy ilyen szépen összejöttek, kisebb csodának számított. Nagyszerű volt látni, hogy az édesanyjuk ennyire jól érzi magát, évek óta nem látták ilyen boldognak James hálás volt, amiért hallgatott arra a késztetésre, hogy csapot-papot otthagyva az anyjával töltse a napot. Nagy hálát érzett azért is, mert a testvérei ugyanezt tették, hogy ők is ugyanezt az erős késztetést érezték.
Aztán véget ért a csodálatos együtt töltött nap. James hazavitte az anyját, és mosolyogva hallgatta, amikor arról beszélt, milyen nagyszerűen érezte magát.
- Ez volt a legszebb ajándék, amit valaha kaptam – mondta a fiának. – Nem is adhattatok volna nagyobb dolgot. Annyira jó volt mindannyiótokkal együtt lenni, látni, ahogy jól érzitek magatokat együtt, és tudni, hogy egy nagy család vagyunk, akik rettentő jól szórakoznak. Nagyon köszönöm, fiam, hogy elindítottad ezt a napot.
Megölelték egymás, James pedig hazament, hogy folytassa a mindennapi teendőket. Elfoglaltabb volt, mint eddig bármikor.
Két nappal később újra elfogta a hála érzése az együtt töltött napért. Anyja csendesen halt meg álmában, és a család ismét összegyűlt, hogy megtervezze a temetést.
A gyász és a veszteség érzése közepette mindannyian az utolsó piknik csodálatos emlékeit idézték fel. Mindegyiküknek volt egy-egy története és fényképe. Mindannyian hatalmas örömet éreztek, hogy azt a különleges napot együtt tölthették az anyjukkal még a halála előtt.
És mindannyian elgondolkodtak azon, hogy az összejövetel időpontja vajon véletlen volt… vagy talán Isten ajándéka.
Karen M. Leet
2020. 11. 30. – A becsület jutalma
Advent=Úrjövetel, várakozás
Első Adventi történet
A becsület jutalma
Yvette ellenállt a kísértésnek, és nem csak a béke érzése járta át, hanem egyéb jutalmakban is részesült.
Egy fiatal anyának, aki csak szűkösen tud kijönni a fizetéséből, minden fillér számít. Yvette annak ellenére sem tudta időben kifizetni a számláit, hogy a férje teljes állásban dolgozott, és ő is keresett egy kis pénzt a napközi otthonban.
Ez a hónap sem volt kivétel; ha két napon belül nem sikerül valahonnan kétszázötven dollárt előkerítenie, most is késni fog a bérleti díjjal. És ezúttal a háziúr kilakoltatással fenyegetőzött. Tanácstalanságában Yvette lehunyta a szemét, és Istenhez imádkozott, tőle kért útmutatást. Megriadt, amikor hétéves fia, Jansen robogott be az ajtón, és izgatottan egy bőr férfitárcát nyomott a kezébe, amit az iskolából hazajövet talált az utcán. Yvette kinyitotta a tárcát; egy kislány fényképét, egy zsírkrétával írt üzenetet és háromszáz dollár készpénzt talált benne!
Talán ez a csoda, amiért imádkoztam – gondolta magában. Amikor azonban kézbe vette a pénzt, nyugtalanság fogta el. Felhívta a helyi rendőrőrsöt. Egy órával később Jansennel együtt átadták a tárcát egy rendőrtisztnek, aki azt mondta, ha néhány napon belül senki sem jelentkezik a tárcáért, a pénz őket illeti.
Ahogy elhagyták az őrsöt, Yvette-et elöntötte a béke és a bizonyosság érzése. A pénz nem az övé volt, és tiszta lelkiismerettel ezt nem is gondolhatta másképp. Hazafelé menet elmagyarázta Jansennek, hogy hite erősebb, mint a kísértés, hogy olyan dolgot tegyen, amiről tudja, hogy helytelen.
Két nappal később Yvette éppen a háziúrhoz készült, hogy átadja neki a bérleti díj felét, amikor kopogtak. Ajtót nyitott, és rámosolygott a kedves öregúrra, aki a bőrtárcát tartotta a kezében. Hosszasan hálálkodott Yvette-nek, majd amikor egy nagyobb pénzjutalmat ajánlott fel, Yvette kis híján elájult. Természetesen nem akarta elfogadni, de a férfi ragaszkodott hozzá. Elővette a kislány fényképét és zsírkrétával írt üzenetet, és elmondta, hogy ez volt az unokája utolsó üzenete, mielőtt meghalt leukémiában. Ez az üzenet volt számára a legdrágább az egész világon, és nagyon hálás, hogy Yvette becsületességből helyesen cselekedett.
Abban a hónapban Yvette időben fizette be a bérleti díjat, és még egy kis spórolt pénze is maradt. Isten valóban gondoskodott róla és a családjáról, még ha kacskaringós úton is.
2020. 11. 19. – Szent Erzsébet élete
Szent Erzsébet az Úr 1207. esztendejében született a sárospataki királyi várban. Apai és anyai ágon egyaránt királyok és szentek véréből eredt. Atyja, II. András király részéről ott ragyogott előtte a szent királyok: Szent István, Szent László és Szent Imre herceg, továbbá Csehországi Boldog Ágnes példája; anyja, a német andechs-meráni családból származott Gertrud királyné részéről pedig Boldog Mechtild edelstetteni apátnő és Szent Hedvig sziléziai hercegnő jártak előtte a szentségben. Szülei számos hibájuk és fogyatkozásuk ellenére mindig készségesen követték az Egyház parancsait; bátyja, IV. Béla egymaga három szentet nevelt az ég számára. Erzsébeten már kicsiny gyermekkorában megmutatkoztak a későbbi életszentség jelei. Alighogy gügyögni kezdett, már imádságra nyílt ajka. Fogócskázás közben szándékosan a kápolna felé terelte pajtásait, hogy így alkalma legyen legalább egy pillanatra beugrani és az oltár elé borulva egy-egy Miatyánkot vagy Üdvözlégy Máriát elmondani.
Korán megnyilatkozott jellemének másik alapvonása, az irgalmas szeretet is. Ha játék közben nyert valamit, azt azonnal szegényebb sorsú társnőinek adta. Korán barátságot kötött a koldusokkal. Eleinte csak a magától megvont falatokat adta nekik; később azonban már nem érte be ennyivel, hanem minduntalan betipegett a cselédszobákba és a konyhába, s onnan vitt nekik bőséges alamizsnát. Ekkor és ilyen körülmények közt játszódhatott le az ismert rózsalegenda is.
De a gyermekkor ártatlan örömeibe nemsokára keserű ürömcseppek vegyültek. Már négyéves korában Wartburgba került, hogy leendő vőlegényével együtt nevelkedjék. A hirtelen környezetváltozás igen mély nyomokat hagyott a zsenge királyi gyermek lelkében. Hiszen szüleinek, testvéreinek és játszópajtásainak szerető köréből egyszerre idegen emberek közé jutott, akiknek legtöbbje bizalmatlansággal, sőt alig leplezett ellenszenvvel fogadta őt. A kis királylány nehezen találta magát bele ebbe a zajos környezetbe. Idegennek és elhagyottnak érezte magát Wartburgban. Anyja szörnyű halálának híre (1213) még jobban megrendítette és még teljesebb magába vonulásra késztette. Így múlt el öt keserves esztendő, mikor vőlegényének, az ifjabb Hermann grófnak hirtelen halála (1216) keményebb próbának vetette alá a szegény gyermeket. Az öreg tartománygróf úgy döntött, hogy a magyar királylány másodszülött fiának, Lajos grófnak legyen a jegyese. Erzsébet annál szívesebben belenyugodott ebbe a döntésbe, mivel Lajos már előbb is figyelmet és rokonszenvet tanúsított iránta.
1221-ben fényes menyegző keretében egybekeltek tizennégy éves arájával. A fényes menyegzőt a harmonikus együttélés mondhatatlanul boldog évei követték. Lajos gróf, akit alattvalói holta után szentként tisztelték, minden tekintetben méltó volt jámbor hitveséhez. A hitvesi szerelem nemhogy a földhöz láncolta volna, hanem ellenkezőleg, egyre közelebb vitte őket az éghez. Erzsébet vallásos géniusza csak most, a külső akadályok elhárulása után bontakozott ki teljes szépségében. Belső életével lépést tartott az irgalmas emberszeretete. De igazi szamaritánus szerepéhez csak házassága után jutott. Az elhagyott és nyomorék gyermekek számára menhelyet állított, ahol maga gondozta őket. Hasonló szeretettel fonta körül a betegeket; mennél elhagyatottabbak és tehetetlenebbek voltak, annál nagyobb készséggel forgolódott körülöttük: főzött számukra, megvetette ágyukat, mosdatta és fürösztötte őket, sebeiket. Minden fekélyes betegben, leprásban a szenvedő Krisztust látta és ápolta. Ez a mélyebb értelme a férje ágyába fektetett bélpoklos legendájának is: Lajos gróf, mikor az ágy függönyét széthúzza, a várt leprás helyén magát Krisztust találja. Férje 1227 nyarán Itáliába indult, hogy II. Frigyes császár oldalán részt vegyen a tervezett kereszteshadjáratban; mielőtt azonban hajóra szállhatott volna, áldozatul esett az olasz földön fellépő súlyos járványnak. Erzsébet a szörnyű hír hallatára szinte eszét vesztette a fájdalomtól. Hetek teltek bele, míg valamennyire össze tudta magát szedni. Sógorai mindjárt férje halála után olyan brutális kíméletlenséggel léptek föl vele szemben, hogy ő jobbnak látta Wartburg helyett a kis Eisenach városban vonni meg magát. Itt azonban senki sem merte befogadni. Utoljára is egy rozzant ólban volt kénytelen menedéket keresni három kis gyermekével. Az Üdvözítőre gondolt, ki istállóban jött a világra és később nem volt hol lehajtania fejét. Hősiesen állotta a harcot akkor is, mikor gyermekeitől is meg kellett válnia, s mindenkitől elhagyatva két keze munkájával kellett kenyerét megkeresnie. Férjének hazatért bajtársai a szent mellé állottak s rokonait az égbekiáltó igazságtalanság jóvátételére kényszerítették. Erzsébet így ismét visszatérhetett Wartburgba. 1228 tavaszán önszántából a Hessen szélső határán fekvő Marburgba vonult. Itt élte le életének utolsó éveit. Ottléte alatt mindjobban belekerült a ferences mozgalom sodrába és egyre jobban megtanulta az assisi szentnek szemével nézni a világot. Gyóntatója, a szigorú Konrád mester megtiltotta neki a teljes szegénység fogadalmának letételét. Ideje tovább is az imádság, alamizsnálkodás és betegápolás közt oszlott meg. 24 éves korában az Üdvözítő nyájasan tudtára adta, hogy most jöjjön hozzája. Néhány nap múlva megbetegedett; és 1231. november 17-én, édes ének, öröm és illatár közepett lelke bement az Úr Krisztus örömébe. IX. Gergely pápa már négy év múlva, 1235. május 26-án a szentek sorába iktatta. II. András király még megérte, hogy a szentek sorában tisztelhette kedves gyermekét.
Árpádházi Szt. Erzsébet könyörögj érettünk!
2020. 11. 16. – Szent Erzsébet napja
D.J. K.!
Kedves Diákok!
A mai napon gyűjtésre hívlak titeket. Hamarosan közeledik Sz. Erzsébet napja. Az ő élete és munkássága nyomán jött létre a Caritasz/szeretet szolgálat/. A szolgálat segítségével számtalan bajba jutott, segítségre szoruló családon segítettek már és segítenek napjainkban is. Hívlak és kérlek benneteket, fogjunk össze és karácsony közeledtével 1 kg cukor felajánlásával tegyük szebbé, „édesebbé” a családok életét! A gyűjtést 1 héten át megtehetitek az aulában elhelyezett Szt. Erzsébet kötényébe. Az összegyűlt cukrokat az Egri Főegyházmegye Caritasz csoportjához eljuttatjuk.
Most pedig imádkozzunk egy tized rózsafüzért a beteg diákjaink és nevelőinkért.
Áldott, szép hetet kívánok nektek!
(Sándorné Tóth Éva hitoktató)
2020. 11. 09. – Szent Márton élete
D.J.K.!
Kedves Diákok! Hamarosan közeledik Szent Márton ünnepe. Ismerkedjünk meg életével.
Szent Márton élete
Szent Márton püspök ma elsősorban, mint az irgalmas felebaráti szeretet megszemélyesítője él a köztudatban. Az ő nagyságának titka nem annyira szellemének mélységében vagy szárnyalásában van, mint inkább nagyszerű gyakorlati életstílusában. Mélységes, gazdag életprogramban és tettben kivirágzó hite avatta őt Gallia apostolává és képesítette rá, hogy az intelligencia és a kézmíves lakosság után a falusi nép tömegeit is megnyerje Krisztus számára. A galliai Amiens-be osztották be. Itt történt vele az ismert megható köpenyjelenet: kemény csikorgó hidegben egy meztelen, félig meggémberedett koldust látott az útfélen dideregni; habozás nélkül odalovagolt hozzája, válláról lekerítette katonaköpenyét, kardjával kettéhasította, egyik felét odadobta a koldusnak, a másikat pedig vállára vetette és gyorsan elvágtatott. És íme, a rákövetkező éjszaka álmában megjelent neki az Úr Krisztus, vállán az ő félköpenyével, és füle hallatára így szólt a környezetében levő szent angyalokhoz: „Márton, a hitjelölt, öltöztetett engem ebbe a köpenybe”.
339-ben megkeresztelkedett, s ettől kezdve minden igyekezetével azon fáradt, hogy szabaduljon a terhessé vált katonai szolgálattól.
Leszerelése után Márton egy ideig csendes visszavonultságban élt. Szent Hilarius poitiers-i püspök azonban kifogott rajta: diakonátus helyett az egyházirend legalsóbb fokozatára állította és exorcistává, ördögűzővé szentelte. Márton álmában intést kapott Istentől, hogy térjen haza és térítse meg pogány szüleit, akik ismét Pannoniába költöztek. Az engedelmességhez szokott szent szót fogadott. Útközben sok kellemetlen kalandon esett át. Anyját sikerült is rövidesen megnyernie Krisztus számára, de atyjával nem boldogult, végleg megátalkodott, idővel sok más pogányt is megtérített. Ezzel azonban annyira magára vonta az ariákénusok gyűlöletét, hogy utoljára kénytelen volt előlük menekülni. Ugyanígy járt Mediolanumban (Milánó) is. Ekkor néhány hasonló gondolkodású társával szerzetesi együttélést kezdett. Csakhamar számos követőre talált, akiknek sorából idővel sok szentéletű püspök és lelkes hithirdető került ki. Tíz esztendő múlva Isten végzéséből váratlanul nagyobb munkakör tárult eléje. A Szent Lidoritus halálával megárvult tours-i egyházmegye hívei ugyanis őt szemelték ki püspöküknek. Márton először kereken visszautasította a felajánlott méltóságot. Egyhangúlag kikiáltották püspöküknek. Mint püspök mindenben hű maradt önmagához. Megmaradt annak, aki volt. Ugyanaz az alázatosság, ugyanaz az igénytelen ruházkodás. Egy kicsiny félszigeten a Loire folyó kanyarulatban kolostort épített. Az új kolostornak ő maga lett a feje, apátja, regulája és mindenese. Bölcsességével, tapasztalatával, szelídségével és békeszeretetével a legnehezebb helyzetekből is könnyűszerrel megtalálta kivezető utat. Általában Márton inkább a tettek, mint a szó embere volt. Ha megjelent valahol, a romok helyén hamarosan keresztény templomokat épített, plébániákat és kolostorokat szervezett és így biztos alapot vetett művének. Apostolkodásában egyedül Isten ügyét tekintette és nem az emberek személyét. A hatalmasokkal szemben épp oly függetlennek mutatta magát, mint alantasaival. Közbenjárására történt számos csoda, köztük több halott feltámasztása, csak fokozta szavának és példájának hatását.
Szigorú aszkéta életmódjából püspök korában sem engedett. Csaknem állandóan böjtölt, durva darócban járt és éjjel még a legkeményebb télben is puszta földön hált. Körútjain a világért sem ült volna másra, mint szamárra.
Ilyen kemény életmód mellett is a legjobb egészségben élt egész nyolcvanéves koráig. Ekkor azonban hirtelen megrokkant. Érezte, hogy közeleg végső órája. Maga köré gyűjtötte tehát tanítványait, hogy elbúcsúzzék tőlük. Ezek nagy siránkozással fogadták szavait s váltig kérlelték, hogy maradjon még köztük valameddig. „Miért hagysz el minket jó atyánk?” – mondották. „Nem látod, hogy ragadozó farkasok vetik magukat nyájadra? Ha te nem leszel a pásztoruk, ki védi meg őket?” A szent megrendülve hallgatta kedves fiainak sírását és megindultságában így fohászkodott az Úrhoz: „Uram, ha népednek még szüksége van rám, én nem vonakodom a munkától: legyen meg a te akaratod… ha akarod, hogy még tovább is helyt álljak, nem vonom ki magamat és nem hivatkozom roskadó koromra”.
De már csak a lélek volt erős, a test erőit felemésztette a napokig tartó makacs láz. Utolsó szavait az ágya körül őgyelgő sátánhoz intézte. „Mit ácsorogsz itt, kegyetlen fenevad? Rajtam nincs keresni valód. Ábrahám kebelébe jutok.” 397. november 8-án hunyta le örökre a szemét. Holttestét püspöki székhelyén helyezték nyugalomra. Tours azóta a leglátogatottabb búcsújáró helyek egyike lett; Szent Márton pedig a legnépszerűbb szentek közé emelkedett.
Szent Márton könyörögj érettünk! Áldott, szép hetet kívánok nektek!
(Nagy Józsefné tanárnő)
2020. 11. 02. – Halottak napja
Útravaló
Így novemberben különösen is fölfokozódnak az érzelmek a halottak iránt. Mécses, gyertya, virágcsokrok, koszorú. Öreg pap tanácsolta egy férfinak: a malomkerék nagyságú koszorút évenként-havonként elosztva, szálanként vigye haza a feleségének. Majd az utolsó szálat leteheti a ravatalra mellé. Ünnep a mai nap. A teljes Egyház ünnepe: a látható, a láthatatlan, a megdicsőült és a szenvedő egyház ünnepe. Azé az Egyházé, mely hirdeti, hogy lehetetlen a remény nélkül élni. Szent Pál így fogalmaz a Római levélben. „Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük.” A remény hiánya nem csak a szomorúságban jelenik meg. A remény hiánya annyit tesz, hogy az egésznek nincs értelme. Nem csupán egyes dolgoknak, hanem az egésznek. Erről pedig tudni kell. Látni kell! Látnunk is tanulni kell! A remény különbözik a reménykedéstől: míg ez utóbbi a talán világa, addig a remény az a bizonyosság, mely a hitet erősíti.
(Részlet az Adoremus novemberi számából)
Kun Magdolna: Halk ima
Ma anyámért és apámért mondok halk imát.
Abba súgom könny hullatva a szeretet szavát,
hogy odafenn is érezzék, ott se feledjék,
őrizem még szíveiknek édes melegét.
Halk sóhajú imáim mind az égbe szállnak,
ott adnak majd hangot a szeretet szavának,
mely elmeséli nékik, hogy nincs oly távolság,
amin a szív üzenete ne hatolna át.
Ma anyámért és apámért mondok halk imát,
abba rejtem köszönetként a gyermeki hálát,
mely elmondja helyettem, hogy ők voltak nekem
azok kiket mindenkinél jobban szerettem
Litánia a megholtakért
Uram, irgalmazz nekünk! – Uram irgalmazz nekünk!
Krisztus kegyelmezz nekünk! – Krisztus kegyelmezz nekünk!
Uram irgalmazz nekünk! – Uram irgalmazz nekünk!
Krisztus hallgass minket! – Krisztus hallgass minket!
Krisztus hallgass meg minket! – Krisztus hallgass meg minket!
Mennybéli Atyaisten! – Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten!
Szentlélek Úristen!
Szentháromság egy Isten!
Mennyekbe felvett Szűzanya, – Könyörögj érettünk!
Mária, édesanyánk,
Bűnösök menedéke,
Szomorúak vigasztalója,
Szent Mihály arkangyal,
Szent József,
Istennek minden szentjei, – Könyörögjetek érettünk!
Minden gonosztól, – Mentsd meg, Uram, (őket)!A tisztítóhely tüzétől,
Kereszted és kínszenvedésed által,
Életed odaadása által,
Értünk ontott szent véred által,
A holtakhoz való alászállásod által,
Dicsőséges feltámadásod által,
Csodálatos mennybemeneteled által,
Mi bűnösök, – Kérünk téged, hallgass meg minket!Hogy a megholtak tisztulásának idejét kegyelmesen megrövidítsd,
Hogy őket szent angyalaid által vigasztald,
Hogy őket a szomorúságból az örömre, a sötétségből a szentek világosságába átvezesd,
Hogy szent színed látásában őket mielőbb részesítsd,
Hogy rokonainkat és jótevőinket az örök világosságába fogadd,
Hogy akikről senki sem emlékezik meg, a tisztítóhely kínjaiból kiszabadítsd,
Hogy minket megvigasztalj,
Hogy minket bűneink megbánására indíts,
Hogy minket az irgalmadban való kételkedéstől megőrizz,
Hogy második eljöveteled napján egész népedet Atyád országában összegyűjtsd,
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, – Kegyelmezz nekünk, Jézus!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, – Hallgass meg minket, Jézus!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, – Irgalmazz nekünk, Jézus!
Az örök kárhozattól – Szabadítsd meg az elhunyt hívek lelkét!
Könyörögjünk!
Istenünk, te híveid dicsősége és szentjeid örök élete vagy. Szent Fiad megváltó halálának és feltámadásának kegyelméből add meg elhunyt gyermekeidnek, hogy amiként feltámadásunk hittitkát megvallották, az örök boldogság örömeibe is eljussanak. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
2020. 10. 12 – Shel Silverstein: Az adakozó fa
Volt egyszer egy fa… Szeretett egy kisfiút.
A fiú minden nap meglátogatta.
Leszedegetett leveleiből koszorút font, hogy eljátssza az erdő királyát. Felmászott törzsére, és ágaira akaszkodva hintázott.
Evett a gyümölcséből, és bújócskázott lombja között.
Amikor elfáradt, a fa leveleinek az árnyékában aludt el, mialatt a lomb altatódalt susogott. A kisfiú kis szívének teljességével szerette a fát.
És a fa boldog volt.
De az idő múlt, a fiú pedig növekedett. Amikor felnőtt, a fa gyakran maradt magára. Egy nap azután a fiú újra meglátogatta a fát. A fa azt mondta:
– Gyere hozzám kisfiam, mássz fel a törzsemre, hintázz ágaim között, edd a gyümölcsömet, játsszál lombom között és légy boldog.
– Túlságosan felnőttem már ahhoz, hogy fára másszak – válaszolta a fiú – olyasmit akarok vásárolni magamnak, ami szórakoztat, pénzre van szükségem.
– Tudsz nekem pénzt adni?
– Sajnos – felelte a fa -, pénzem nincs, csak levelem és gyümölcsöm van.
– Szedd le a gyümölcsömet fiam, és add el a városban. Így lesz pénzed, és boldog lehetsz.
Ekkor a fiú felkapaszkodott rá, leszedte és elvitte az összes gyümölcsöt.
És a fa boldog volt…
De a fiú sokáig elmaradt… A fa szomorú volt. Majd egy nap a fiú visszatért. A fa reszketett az örömtől, úgy mondta:
– Gyere hozzám fiam, mássz a törzsemre, hintázz az ágaim között és légy boldog.
– Nincs időm fára mászni, túl sok a dolgom. Házat szeretnék, feleséget, gyermekeket. Házra van szükségem. Tudsz nekem házat adni?
– Házam nincs – mondta a fa -, az én otthonom az erdő. De ágaimból készíthetsz magadnak házat, és boldog leszel.
A fiú lefűrészelte a fa összes ágát, el is vitte őket, hogy faházat építsem magának belőle. És a fa boldog volt.
A fiú sokáig nem jött. Amikor végre megérkezett, a fa olyan boldog volt, hogy szinte alig tudott megszólalni.
– Gyere hozzám kisfiam, gyere hozzám játszani.
– Túl öreg, és túl szomorú vagyok már a játékhoz – válaszolta amaz-, egy bárkára vágyom, hogy messzire elhajózzak innen. Tudsz nekem bárkát adni?
– Vedd a törzsemet, készíts bárkát belőle. Azzal messzire elhajózhatsz, és boldog lehetsz. Ekkor az ember kivágta az egész törzset és bárkát készített belőle, hogy elmeneküljön vele, elhajózzon onnan.
És a fa boldog volt, de nem teljesen.
Sok- sok idő múlva visszatért az ember.
– Nagyon sajnálom kisfiam, de már semmim sem maradt, amit neked adhatnék. Gyümölcsöm sincs már régóta.
– A fogaim már nem képesek gyümölcsbe harapni -volt a válasz.
– Nincsenek már ágaim sem – folytatta a fa- nem tudlak már hintáztatni.
– Túl vén vagyok már ahhoz, hogy faágakon hintázzam.
– Nincs már törzsem sem, amelyre felmászhatnál.
– Túl öreg és fáradt vagyok már a fáramászáshoz.
– Nagyon el vagyok keseredve – sóhajtotta a fa -, annyira szeretnék neked valamit adni, de már semmim sincs, amit adhatnék. Öreg fatönk vagyok immár. Igazán sajnálom.
– Most már nincs sok mindenre szükségem, csak egy csendes nyugodt kis helyre vágyok, ahol leülhetnék és megpihenhetnék. Igazán elfáradtam már.
– Nos hát – mondta a fatönk, úgy kihúzva magát amennyire csak tudta -, íme itt egy öreg tuskó, épp arra jó, hogy ráülj és kipihend magad. Ülj le hát és pihenj meg nálam.
Az öregember így is tett.
És a fa boldog volt…
forrás: mozaik.bloglap.hu
A fa története rávilágít mindannyiunk életére, hiszen a mi életünkben is volt egy „fa”, aki segített. Ezen a héten legyünk mi egy másik ember életében a „fa”! Vedd észre, hogy kinek, miben tudsz segítségére lenni!
2020. 10. 5. – Autópályán a mennyországba
Nike cipőben, farmerban, rózsafüzérrel a kezében fekszik koporsójában a 15 éves korában meghalt Carlo Acutis, akinek élete példa lett sokak számára. Szerette Krisztust és a szegényeket, mindennap áldozott, virtuális kiállítást rendezett az eucharisztikus csodákról. Október 10-én Asissiben avatják boldoggá; előtte és után nyitott koporsójához lehet zarándokolni. De ki is volt ez a fiatalember? Erről szól Pagano Loretta Maria írása.
A jelenleg érvényes hírek szerint 2020. október 10-én boldoggá avatják Carlo Acutist. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ki is volt Ő?
Carlo 1991. május 3-án született Londonban, olasz családban. Kis idő múlva visszaköltöztek hazájukba, ettől kezdve Milánóban nevelkedett. Már egészen kiskorától fogva nagy szeretet kötötte az egyházhoz, ha meglátott egy templomot, azonnal be szeretett volna menni, hogy üdvözölje Jézust. Nagyon szerette a természetet, sétálni az erdőben, ahol virágokat gyűjtött a Szűzanyának. Mindössze 7 éves volt, amikor elsőáldozó lett, ez volt a legnagyobb vágya. Innentől kezdve minden nap részt vett a szentmisén és áldozott. Ahogy Ő mondta: ,,Az Eucharisztia az én autópályám a Mennyországba.”
Számára mindig az került előtérbe, hogy segítse társait. Mindenkihez volt egy jó szava. Már nagyon fiatalon megvolt benne a karizma, hogy mindenkivel szót tudjon érteni. A hindu portással a lakásuknál, aki hallgatva Carlot úgy döntött: megkeresztelkedik. Szeretett beszélgetni a menekültekkel, nem különböztetett meg senkit. Gyakran találkozott hajléktalanokkal, akiknek odaadta azt, ami nála volt. Egyiknek, aki a házuk alatt aludt pár kartonon, nagyszüleitől kapott zsebpénzén hálózsákot vett. Iskolából hazajövet pedig megosztotta vele az uzsonnáját. Mindent megtett azért, hogy senki se legyen elfeledve. Mikor barátaival, iskolatársaival beszélgetett, nem ijedt meg olyan kérdésekben állást foglalni, mint az abortusz: arra ösztönözte lány osztálytársait, hogy becsüljék meg önmagukat, mert mind értékesek.
Carlot mindenki, aki ismerte egy átlagos fiúnak írja le, aki szeretett focizni, sok barátja volt és szívesen játszott a számítógépen. de nem mindennapi kiegyensúlyozottsággal bírt, és mértéket tartott mindenben. Rendkívül tehetséges volt az informatika világában, olyan dolgokat tudott, melyeket sokan csak az egyetemen tanulnak meg. Sok könyvet is olvasott, magát képezte. Ez egy különleges adomány volt számára. Ezt is arra használta, hogy közvetítse az emberek felé Isten szeretetét. Nem kérte szüleit, hogy nyaralni menjenek, de szerette volna az összes Eucharisztikus csoda helyszínét felkeresni. Létrehozott egy weboldalt, ahol az összeset leírta, ez a mai napig megtekinthető. Elkészítése 4 évet vett igénybe, az egészet Ő csinálta. Idővel az oldal bejárta a világ 5 kontinensét. Nem véletlen, hogy őt szeretné az egyház az internet védőszentjévé választani.
Szent Ferenc története magával ragadta, nem csoda ezért, hogy Assisit tekintette második otthonának. Sokszor ellátogatott oda, később nagy szerepe lett ennek életében.
Egyszer azt mondta: készen áll a halálra. Előre megjósolta, hogy amikor ez meg fog történni, 70 kg lesz. Éppen ezért, mikor szemtől szembe került a betegséggel azt mondta, semmit sem sír vissza, amit elhalasztott volna. Először egy influenzának tűnt, azonban kiderült, hogy rosszindulatú daganat, mely nem hagyott neki sok időt. Ekkor mindössze 15 éves volt. Ám érettségét itt is igazolja, mikor megkérdezték, hogy érzi magát, válasza mindig ugyanaz volt: ,,Van aki sokkal rosszabbul van nálam.” Egyetlen aggodalma szülei voltak, hogy ne szenvedjenek elvesztése miatt.
Végül 2006. október 12-én Carlo visszatért Teremtőjéhez…ekkor pontosan 70 kg volt, ahogy előre megmondta. A temetésén rengetegen voltak, muszlimok, buddhisták, más vallásúak, akikkel addig beszélgethetett míg iskolába ment. Olyan emberek, akiket sosem látott korábban a családja.
Itt vált még fontosabbá Assisi, szeretett városa, hiszen itt helyezték örök nyugalomra.
Carlo halála után is sok ember életében tett csodát. Többen gyógyultak meg testileg, lelkileg hozzá imádkozva. Flavio Bergamo (egy tanúságtevő) már 30 éve eltávolodott hitétől, mikor 2013-ban véletlenül olvasott Carloról az interneten. Története egyből magával ragadta, el is látogatott Assisibe a sírjához. Azon a napon nagy vihar volt, autójában várakozott a Szent Ferenc bazilika temetője előtt. Mikor elállt az eső, bement, de nem tudta hol van a sír pontosan. Sétált egy darabig ám egy ponton nem tudta, jobbra vagy balra forduljon. Egyszer csak meglátott egy szivárványt, elkezdte követni: és annak végén lelte meg Carlo sírját. Sírva borult le és ebben a pillanatban úgy érezte, minden súly lekerült a válláról, amit abban a sok évben cipelt.
Carlo fiatal kora ellenére eljutott az életszentség fokára. Bár nem tett nagy dolgokat, „csak” észrevette a körülötte élők szükségleteit. Ebben a rohanó, zűrzavaros világban életpéldája követésre szólít mindannyiunkat. Ma is válhatunk szentekké.
2020. 09. 28. – Égi kísérőink, az őrangyalok
Biztosan gondolkodtatok már azon, hogy: Milyenek lehetnek az angyalok? Valóban léteznek?
Különös ajándéka ez Istennek, hogy születéskor mindannyiunk mellé őrangyalt rendel, aki az élet nehéz helyzeteiben ott van mellettünk, oltalmazza és vigyázza életünk. Bár nem látjuk őket, de érezhetjük jelenlétüket.
„ Milyen megnyugtató számunkra az a gondolat, hogy az élet veszélyei és kísértései közepette állandóan mellettünk van egy mennyei lélek, hogy védjen és vezessen, hogy baj nélkül és biztonságban érjük majd el égi hazánkat…”
Az őrangyalok létezése bepillantást enged számunkra a Mindenható “titkaiba”: hogy mi módon kormányozza a világot, amikor minden egyes ember, és egyes templomok, nemzetek, városok, közösségek, szervezetek fölé is kijelöl egy-egy őrangyalt.
Szentek gondolatai az őrangyalokról.“Tedd barátoddá az őrangyalodat, szerezz neki örömet azáltal, hogy hozzá folyamodsz, tiszteld meg imáddal, hiszen mindig veled van, követ mindenüvé, csak vedd észre törődését!”
(Szent Bernát)
.
“Talán nem is tudunk róla, hogy ki a mi legjobb barátunk! Ő az, akit Isten mintegy maga helyett küldött mellénk állandó kísérőnek, úgy is mondhatnánk, hogy kaptunk az Ég Királyának udvarából egy felkent herceget”
(Szent Gertrúd)
.
“Arra gondolj, hogy micsoda nemességet kapott a lelked, hiszen létezésed kezdetétől fogva egy őrző lélek van melléd kijelölve!”
(Szent Jeromos)
“Az angyalok értünk imádkoznak. Nem mintha a jó Isten nem tudná, mire van szükségünk. Ó dehogy! Csak épp hamarabb kapjuk meg irgalmának ajándékát és kegyelmének áldását!”
(Szent Augusztina)
Ezen a héten köszönd meg Istennek őrangyalodat és kérd, hogy továbbra is segítse életed!
