A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium ebben a tanévben is meghirdette az általános iskolák hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulói számára a Meleg István Kémiaversenyt. A nevezés az internetes forduló megoldásával történt, melynek feladatsorát 2 tanulónk küldte be. A következő, írásos fordulót a 2 tanuló közül Polatschek Réka (7.b) juttatta el a megadott címre, majd a 2 forduló teljesítménye alapján behívták a jelenléti döntőre is, melyet Szegeden, 2024.02.17-én rendeztek meg, ahol Réka a középmezőnyben végzett.
Curie Kémia Emlékverseny
A Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója a 2023/2024-es tanévben is meghirdette a Curie Kémia Emlékversenyt: középiskolás és általános iskolák 7-8. évfolyamos magyarországi és határainkon túli magyar tanulói számára.
A három levelezős fordulóra 2 tanuló nevezett be. A beküldött feladatok eredményei alapján Nagy Bencét (7.b) hívták be a megyei fordulóba. A 2024.03.08-án Szolnokon rendezett területi-megyei fordulón Bence 3. helyezést ért el.
Szebenyi Mária Kémia Emlékverseny
A Pannon Egyetem, Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központja idén is meghirdette a Szebenyi Mária Kémia Emlékversenyt. Iskolánk 3 tanulója jelentkezett a versenyre, melynek során 4 levelezős feladatsort kellett beküldeni. teljesítménye alapján Bohoni Ádámot 7.a hívták be a jelenléti fordulóra 2024. április 18-án Nagykanizsára, ahová technikai okok miatt nem tudott elmenni.
XXXV. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny
A MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT a 2023/2024-es tanévben is
meghirdette a XXXV. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaversenyt. A megyei forduló időpontja: 2024. április 12. péntek, 15 óra volt. 3 tanulót neveztünk be a versenyre.